Endorserek Magyarországon- DJ Kovary
DJ Kovary-t sokan az itthon korszakalkotónak számító NEO zenekarból ismerhetik, mégis népszerűsége csúcspontját úgy tűnik DJ-ként érte el, miután 2011 októberében sikerrel tört be a tánczene nemzetközi mezőnyébe, munkái pedig folyamatosan előkelő helyen szerepelnek a Beatport slágerlistáján. Zenéjében sajátos módon ötvöződik a hetvenes évekbeli klasszikus disco és funk, valamint a kilencvenes évek filter-house illetve a hagyományosabb house és nu disco. Éppen ezért nem meglepő módon vált a Novation-Focusrite márka egyik hazai és egyben elsőként felkért endorserévé. A márkához fűződő kapcsolatáról és az általa használt termékekről kérdeztük őt.
Termékek, amiket Kovary használ:
Novation MiniNova
Novation Bass Station II
Novation Circuit
Novation LaunchKey Mini
Focusrite Scarlett 6i6
Focusrite ISA One
Milyen kapcsolat volt korábban a termékkel, hogyan került a látókörödbe?
A Bass Station 90-es évekbeli változatát már megjelenésekor kipróbáltam, és kb 10 éve ebay-en lőttem is egyet magamnak, azóta is megvan, bár amióta megvan a II-es válozat nem nagyon használom a régit. Focusrite hangkártyákkal a 2000-es évek eleje óta dolgozom.
Milyen régen használod a termékeket?
Focusrite hangkártyát már kb másfél évtizede használok, több tipust is kipróbáltam.
Mi volt az első termék, amit használtál és miért azt választottad?
A Novation Bass Station első változatát, ami 1993-ban jelent meg, még a 90-es években volt szerencsém kipróbálni egy ismerős által, később – mint azt már említettem – vettem is egyet magamnak. Az új verziót nagyon szeretem.
Van olyan Focusrite-Novation termék, amit rég óta használsz?
Fentieken kívül az ISA ONE-t sokat használtuk korábbi zenekarommmal, a NEO-val ének felvételre.
Van olyan termék, amit csak stúdiózáshoz vagy zeneíráskor használsz?
Az ISA One-t és a Focusrite hangkártyát tulajdonképpen folyamatosan használom rögzítéshez, stúdiózáshoz. A Mininova és a Bass Station pedig a sound design fontos része.
Változott-e a márkáról alkotott véleményed?
Eleve pozitív volt a véleményem a márkákról, és ez azóta csak erősödött.
Változott a zenéd mióta a Focusrite-Novation termékeket használod?
A zene alapvetően nem változott, de színesedett a fenti eszközök által.
A HD vagy az élőjáték kap nagyobb szerepet a fellépéseidkor?
Alapvetően a dj settekre koncentrálok, live-ot egyelőre nem tervezek.
Milyen DAW-ot használsz?
Cubase. Nálam ez vált be.
Miért szereted?
Az első házi stúdiómat valamikor 1998 környékén raktam össze, és akkor még nem volt sok választási lehetőség DAW tekintetében.. Próbáltam más DAW-okat is (Ableton, FL ) , de valahogy ennél maradtam, nagyon megszoktam.
Van olyan dalod, amiben különösen inspiráltak az új termékek?
A legutóbbi trekkjeimben, remixeimben a Novation szintik elég jelentős szerepet kaptak, nem tudok kiemelni egyet sem, állandó szereplőkké váltak.
DJ Kovaryt többek között nyomon követhetitek a Facebook oldalán, a youtube-on, a Soundcloud-on vagy a Beatporton.